Rám telepszik szürke létem kínzó magánya,Harcol a félelem, emlékeim foszlánya,Cseppenként ontja könnyét, remegőn szenvedő,Párnaráncok örvényébe olvad az idő. Puha táncát lejtve elnémul a pillanat,Hűvös csendben nesztelen lebben a gondolat,Szemhéjaim zárva, álmaimat ringatod,Magamban látlak, bőrömön hordom illatod. Sebeim tépkedi vágyaim csapongása,A lüktető éden fájdalmas ingoványa,Felfoghatatlan érzés, mámoros szerelem,Ujjaim közt olvadsz, csókjaid…