Ó, Sümeg, szikládból nőtt a büszke vár,
históriád messzi múltba visszaszáll,
bronzkoron, rómaiakon át ívelő,
kövek mélyén szunnyadó, ősi bölcső.
Püspöki szék, kereszténység otthona,
falaid közt zengett ima, s ballada,
Kinizsi kardja itt villant egykoron,
győzedelmes dal zendült a vén várfokon.
Vad háború dúlt, török ágyú dörgött,
bástyáid alatt vesztes vér hömpölygött,
de a szabadság csak pillangó-álom,
labanc árnyék terjeszkedett az országon.
Tűzvészek hamvából újjászületett,
polgári élet és céhes becsület,
fazekasok, vargák híre messze szállt,
Padányi barokk álma valóra vállt.
Kisfaludy lantján zengett lírai dallam,
reformkor gyúlt lángra a szabadságharcban,
Sümeg Széchenyije, Ramassetter Vince,
szívében élt a jótékonyság kincse.
Szabadság szele suhant át e tájon,
de hamar elillant, mint köd a fákon,
nemes és polgár egyként szegényedett,
városi rangod is lassan elvétetett.
Évtizedek jöttek, majd száz év telt el,
viharos volt múltad, mégis létezel,
címed visszakapva, állsz rendületlen,
korona a Balaton-felvidéken.
