Ősz volt, október vége,
kavargó szél a leveleket tépte,
sokszor elátkozott, zord idők jártak,
égboltra húzva, sötét, komor fátylat.
Ősz volt, október vége,
elhagyott szerelmem csodálatos lénye,
utolsó mosolyod könnyeimbe zártam,
hitemet feladva, titokban rád vágytam.
Ősz volt, október vége,
hiába tapasztalatok bölcsessége,
keresve önmagam, oly keveset leltem,
mint egy rémálom, tán sohasem felejtem.
Ősz volt, október vége,
magányba zárt lelkem lezuhant a mélybe,
illúziókban élve, vártam a csodát,
így álmodtam tovább szerelmünk alkonyát.
